OSSERVATORIO LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

ANNO VII – NN. 33/34 LUGLIO-AGOSTO/SETTEMBRE-OTTOBRE 2003 FERRARA

__________________________________________

TRADURRE - TRADIRE - INTERPRETARE - TRAMANDARE

Rátz Ottó (1969 ) — Egyházaskesző/Pápa (H) HAJNAL halkan zsongít a hajnali harangszó kondul egyre csak kondul künn madárraj rebben rebben szerte reccsen egy ág valahol a sötétben kutya vonít fel kapaszkodnak az ágak kelő nap sugára aranypalástot rád rak Il testo originale è apparso sul N. Maggio 2003. Anno III/1 della «Lyra» di Pápa, diretto dall'Autore. Wisława Szymborska — Polonia (Premio Nobel) NIEBO Od tego trzeba biło zaczać: niebo. Okno bez parapetu, bez futryn, bez szyb. Otwór i nic poza nim, ale otwarty szeroko. Nie muszę czekać na pogodną noc, ani zadzierać głowy, żeby przyjrzeć się niebu. Niebo mam za plecami, pod ręką i na powiekach. Niebo owija mnie szczelnie i unosi od spodu. Nawet najwyższe góry nie są bliżej nieba niż najgłębsze doliny. Na żadnym miejscu nie ma go więcej niż w innym. Obłok równie bezwzględnie przywalony jest niebem co grób. Kret równie wniebowzięty jak sowa chwiejąca skrzydłami. Rzecz, która spada w przepaść, spada z nieba w niebo. Sypkie, płynne, skaliste, rozpłomienione i lotne połacie nieba, okruszyny nieba, podmuchy nieba i sterty. Niebo jest wszechobecne nawet w ciemnościach pod skórą. Zjadam niebo, wydalam niebo. Jestem pułapka w pułapce, zamieszkiwanym mieszkańcem, obejmowanym objęciem, pytaniem w odpowiedzi na pytanie. Podział na ziemię i niebo to nie jest właściwy sposób mysŀenia o tej całości. Pozwala tylko przeżyć pod dokładniejszym adresem, szybszym do znalezienia, jeślibym była szukana. Moje znaki szczególne to zachwyt i rozpacz. Utassy József (1941) — Budapest (H) NOVEMBER Fák alatt, a fekete fák alatt avar hever a sárban sápatag. Ágakon akad fönn szél, s lobog, leng, mint a gyászszalag. Zokog az ősz, zokog. Kondoleál a Nap. Dal vol.«Szép versek 2002»/«Belle poesie 2002», Magvető, Budapest, 2002, p. 220 Tamás-Tarr Melinda — Ferrara VALAMI FOJTOGAT Valami fojtogat, szorítja torkomat, markolja szívemet, tiporja lelkemet. Üvöltenék nagyot, de néma maradok: egy hang sem szakad fel, s szédülés kerülget. Egy arc fel-feldereng, de messze elrebben: kinyújtom karomat, hogy magamhoz húzzam, csak még utoljára, hogy megcsókolhassam… Mindez képzeletem fájó kényszer képe, s messzi végtelenbe távolodik egyre… Per dimostrare che quante diverse traduzioni possono nascere di una stessa opera letteraria qui Vi faccio un esempio della famosa lirica di Verlaine, intitolata «Chanson d'Automne». Qui riportiamo alcune versioni di traduzione sia in italiano che in ungherese. Con il gioco della traduzione ho terminato alcune variazioni, ma non ho messo di riprendere e modificarle, variarle. In lingua italiana riporto una traduzione letterale ma non letteraria di ns. collega Mario De Bartolomeis assieme ad altre due trovate sull'internet ed una soluzione fatta da G. Gori che può essere considerata letteraria, ma abbastanza traditrice… In ungherese invece Vi riporto le traduzioni dei due grandi poeti magiari: Árpád Tóth (1886-1928) e Lőrinc Szabó (1900-1957) ed infine le mie cinque variazioni. Qui si può constatare la varietà delle soluzioni ed i gradi dei cosiddetti tradimenti testuali: CANZONE D’AUTUNNO I singhiozzi lunghi Dei violini Dell’autunno Feriscono il mio cuore D’un languore monotono. Tutto soffocante E pallido, quando Suona l’ora, io mi ricordo dei giorni passati. Ed io piango; Ed io me ne vado Al vento malvagio Che mi porta via Di qua, di là, come la foglia morta. Traduzione letterale © di Mario De Bartolomeis CANZONE D’AUTUNNO Lungo il lamento viene del vento autunnale, e d’un languore m’ingombra il cuore grave, uguale. Pallido e anelo, quando dal cielo batte i tocchi, sui di m’incanto perduti, e il pianto m’empie gli occhi. Ecco, e via seco il vento bieco mi trasporta; in sua rapina me rimulina foglia morta. Traduzione © di O. Gori CANZONE D’AUTUNNO I singhiozzi lunghi dei violini d’autunno mi feriscono il cuore con languore monotono. Ansimante e smorto, quando l’ora rintocca, io mi ricordo dei giorni antichi e piango; e me ne vado nel vento ostile che mi trascina di qua e di là come la foglia morta. http://www.lapoesia.it/stranieri/francesi/verlaine/verlaine _canzone_d_autunno.htm CANZONE D’AUTUNNO Singhiozzi lunghi dai violini dell’autunno mordono il cuore con monotono languore. Ecco ansimando e smorto, quando suona l’ora, io mi ricordo gli antichi giorni e piango; e me ne vado nel vento ingrato che mi porta di qua e di là come fa la foglia morta. http://www.geocities.com/Athens/Aegean/2303/verlene2.htm ŐSZI DAL Őszi hegedűhúrok hosszasan jajongók, szívemet mardosók bágyadtan, monoton fájdalmat okozók. Minden fojtó és oly fakó, mikor üt az óra a múló napokra gondolok s zokogok. És én elsietek a vad ellenszéllel, mely magával ragad s össze-viszakavar mint holmi holt avart. Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr ŐSZI DAL Őszi hegedűk húrja bús bánatom jajongja, a szívemet kínozón bágyadtan, monoton. Minden fuldokló s sápadtan fakó mikor üt az óra s én a múló napokra gondolok zokogóan. S én elmegyek a gonosz széllel, mely magával ragad s össze-vissza felkavar mint valami holt avart. TraduzionE © di Melinda Tamás-Tarr

Ottó Rátz (1969 ) — Egyházaskesző/Pápa (H) AURORA silenziosamente calma dell'alba la campana risuona di continuo risuona fuori la folla d'uccelli s'innalza alla rinfusa rialza crocchia un ramo in qualche luogo nel buio un cane inizia a uggiolare i rami stanno per scalare i raggi del sole sorgente d'un mantello d'oro ti riveste. [N.d.R. Vedasi l'altra traduzione nella rubrica «Lirica ungherese.»] Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr Wisława Szymborska — Polonia (Premio Nobel) IL CIELO Da questo occorreva cominciare: il cielo. Finestra senza davanzale, senza telai, senza [vetri. Apertura e niente al di là, ma aperta ampiamente. Non deve attendere una serena notte né alzare la testa per osservare il cielo. Il cielo ce l'ho alle spalle, sotto mano e sulle palpebre. Il cielo mi avvolge ermeticamente e soleva da sotto. Perfino le più alte montagne non sono più vicine al cielo delle più profonde valli. In nessun posto non ce ne di più che in un altro. Una nube è con uguale mancanza di riguardo schiacciata dal cielo che una tomba. La talpa ugualmente assunta in cielo al gufo agitante le ali. Qualcosa che cade in un abisso, cade di cielo in cielo. Friabili, fluide, rocciose, infiammate e volatili fette di cielo, briciole di cielo, soffi di cielo e cataste. Il cielo è onnipresente perfino nelle oscurità sotto la cute. Mangio il cielo, espello il cielo. Sono una trappola intrappolata, abitato abitante, abbracciato abbraccio, domanda in risposta a domanda. La divisione in terra e cielo non è il giusto modo di pensare a questo insieme. Consente solo di vivere sotto un più preciso indirizzo, più rapido da trovare, se fossi cercata. I miei segni particolari: incanto e disperazione. Traduzione © di Halina Szmyd József Utassy (1941) — Budapest (H) NOVEMBRE Sotto alberi, sotto neri alberi fogliame sparso pallido nel fango. Del vento intricasi tra rami, e sventola, svolazza, nastro a lutto. Geme l’autunno, geme. Il Sole si conduole. Traduzione © di Mario De Bartolomeis - Bologna - Melinda Tamás-Tarr — Ferrara QUALCOSA MI SOFFOCA Mi soffoca qualcosa, mi strozza la gola, stringe il mio cuore pesta il mio psiche. Urlerei fortemente ma resto senza voce: neanche un suono si sprigiona, e la mia testa mi gira. Appare un volto, ma sfuma discosto: allungo il mio braccio che possa attrarmelo ancor'una volta per ultimo bacio… Tutta questa immagine è dolente scena d'ossessione che nell'immensità sempre di più s'allontana… Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr - Ferrara - Paul Verlaine (1844-1896) CHANSON D’AUTOMNE Les sanglots longs Des violons De l’automne Blessent mon cœur D’une langueur monotone. Tout suffocant Et blême, quand Sonne l’heure, Je me souviens Des jours anciens Et je pleure; Et je m’en vais Au vent mauvais Qui m’emporte Deçà, delà, Pareil à la Feuille morte. ŐSZI DAL Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon, S ont monoton Bút konokon És fájón. S én csüggeteg, Halvány beteg, Míg éjfél Kong, csak sirok, S elém a sok Tűnt kéj kél. Ó, múlni már, Ősz, hullni már Eresszél! Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél… Traduzione © di Tóth Árpád ŐSZI DAL Zokog, zokog az ősz konok hegedűje, zordúl szivem fordúl szivem keserűre. Fullaszt az éj; arcom fehér; s ha az óra üt: zokogok, régi napok siratója. S megyek megint hányódni, mint az elárvult zörgő levél, mellyel a szél tovaszáguld. Traduzione © di Szabó Lőrinc ŐSZI DAL Őszi hegedűk húrja bús bánatom jajongja, a szívemet kínozón bágyadtan, monoton. Fuldoklón és fakón ha üt az óra régi napokra gondolok zokogva. S én elillanok az ellenszéllel, mely magával ragad s össze-vissza felkavar mint valami holt avart. Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr ŐSZI DAL Őszi hegedűk nagy bánata jajongva, a szívemet kínozza monoton bágyadtan. Mind fuldokló s sápadt-fakó mikor kong az óra s én a múló napokra gondolok zokogóan. S én elmegyek a gonosz széllel, mely magával ragad s össze-vissza felkavar mint valami holt avart. Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr ŐSZI DAL Őszi hegedűk nagy bánata jajongva, a szívemet kínozza monoton bágyadtan. Mind fuldokló s sápadt-fakó mikor kong az óra s én a múló napokra gondolok zokogóan. S én elmegyek a gonosz széllel, mely magával ragad s össze-vissza felkavar mint valami holt avart. Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr Tutte le traduzioni in ungherese sono state riportate dal saggio scritto in lingua ungherese «A magyar Baudelaire, a költő és műfordító Tóth Árpád (1886-1928)»/«L'ungherese Baudelaire, il poeta e traduttore letterario Árpád Tóth (1886-1928)» di Melinda Tamás-Tarr.

Oppure ecco altre variazioni di traduzione dal latino dei seguenti epitaffi: Unde superbit homo, cuius conceptio culpa, Nasci poena, labor vita, necesse mori ? (Adam de Saint-Victor [mh.1177]) Donde viene superbia all'uomo la cui concezione è colpa Il nascere castigo, travaglio la vita, inevitabile morire? Traduzione © di Mario De Bartolomeis Perché l'uomo superbisce la cui concepimento è colpa Il nascere condanna, sofferenza la vita, inevitabile morire? Miért kevély az ember kinek fogantatása bűn A születése ítélet, az élete szenvedés, meghalnia elkerülhetetlen? Miért kevélykedik az ember kinek fogantatása bűn A születése ítélet, az élete szenvedés, meghalnia elkerülhetetlen? Traduzioni © di Melinda Tamás-Tarr

Epitaffio sul lapide di Jonathan Swift (1667-1745): Ubi Saeva Indignatio Ulterius Cor Lacerare Nequit Abi Viator Et Imitare Si Poteris Strenuum Pro Virili Libertatis Vindicatorem 1. Ahol a galádság dúl Azon túl A szívet nem kínozhatod Eredj, vándor És ha tudod, utánozd, A szabadságért szószóló Serény férfiút. 2. Ahol a galádság tombol Túl azon A szívet kínozni nem tudod Eredj, vándor És utánozd, ha tudod A szabadságért szószóló Serény férfiút. Traduzioni in ungherese © di Melinda Tamás-Tarr

Epitaffio sul lapide di Jonathan Swift (1667-1745): 3. Ahol a galádság tombol Azon túl A szív nem kínozható Eredj, vándor, És utánozd, ha tudod A serény, szabadságot Oltalmazó férfiút. 4. Hajdani vad méltatlankodás Szívét nem marcangolhatja. Eredj vándor, S ha tudod, utánozzad E serény, szabadságért Küzdõ férfiút. Traduzioni in ungherese © di Melinda Tamás-Tarr

Oppure una massima: «Ingenium mala saepe movant.» (Publius Ovidius Naso [Kr.e. 43. Sulmona -17 Kr.u. Tomi]: Ars amatoria, II., 43.) «Nem ritkán a nehéz gond élénkíti fel elménk.» Traduzione © di Muraközy Gyula «Male ingegno spesso si muove/turba.» Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr

«A rossz elme gyakran felkavar/felzaklat.» Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr «Il cattivo carattere spesso fa agire.» «A rossz természet gyakran ösztökél cselekvés re.» «A rossz hajlam gyakran serkent tettre». Traduzioni © di Melinda Tamás-Tarr

FASCICOLO PRECEDENTE

HOME.NET - ARCHIVIO-DGL - ARCHIVIO-DGL1

HOME