O.L.F.A

________________________________________________________________

ANNO VI NN. 25/26 MARZO-APRILE/MAGGIO-GIUGNO 2002 FERRARA

________________________________________________________________

TRADURRE - TRADIRE - INTERPRETARE - TRAMANDARE

Tóth Árpád (1886-1928)
LÉLEKTŐL LÉLEKIG Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött a fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már. Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált, s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, amíg rácsukom Fáradt pillám koporsófödelét. Tanultam én, hogy általszűrve a Tudósok finom kristályműszerén, Bús földünkkel s bús testemmel rokon Elemekről ád hírt az égi fény. Magamba zárom, véremmé iszom És csöndben és tűnődve figyelem, Mily ős bút zokog a vérnek a fény, Földnek az ég, elemnek az elem? Tán fáj a csillagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át? Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te sem vagy, Mint egymástól itt a földi szívek! A Szíriusz van tőlem távolabb Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Ó, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik!	DA ANIMA AD ANIMA Stanotte sto alla finestra e attraverso la lontananza nell'occhio raccolgo la luce di una stella tremante. Attraversa bilioni di miglia, corre in spazi gelati, neri e aridi, senza stancarsi, chissà da migliaia di anni. Questo messaggio del cielo ora mi arriva nell'occhio, e là muore felice, mentre chiudo le mie stanche palpebre. Per i scienziati, lo so io questa luce è messaggero, di lontani mondi e vite a noi parenti, è testimone. la assorbo totalmente diventa mio sangue e mi chiedo qual è il legame tra cielo e terra, tra luce e sangue. Magari soffrono le stelle, milioni di solitudini perse nello spazio, e non ci ritroviamo mai più in questa gelida notte. Non piangere stella! Dei cuori umani non sei più lontano Qual è la maggior distanza: Il Sirio o mio compagno? Ahimè, amicizia, ahimè amore! Ahimè la via tra le anime Ci mandiamo sguardi stanchi e tra noi c'è lo spazio gelante.
	Traduzione libera © di Preszler Ágnes

Radnóti Miklós (1909-1944)
ALUDJ Mindig gyilkolnak valahol, lehunyt pillájú völgy ölén, fürkésző ormokon, akárhol, s vígaszul hiába mondod, messzi az! Sanghaj, vagy Guernica szívemhez éppen oly közel, mint rettegő kezed, vagy arra fenn a Jupiter! Ne nézz az égre most, ne nézz a földre sem, aludj! A szikrázó Tejút porában a halál szalad s ezüsttel hinti be	DORMI Uccidono sempre da qualche parte, nel grembo di una vallata dalle palpebre abbassate, sulle vette che scrutano nel mondo, per consolarmi invano dici che uccidono lontano. Shangai o Guernica, sono ugualmente vicini al mio cuore come le tue mani che tremano, o tu, lassù, Jupiter! Non guardare nei cieli, adesso, non guardare nemmeno sulla terra, dormi! Nella polvere della baluginante Via Lattea corre la morte e cosparge d'argento le selvagge ombre crollanti.
Dal vol. «Scritto verso la morte» di Miklós Radnóti, D'Urso Editore, Roma, 1964	Traduzione © di Marinka Dallos e Gianni Toti

Ivan Plivelic - Ferrara*
FERRARAI JÚLIUS Ez a város megfojt engem, az élettől is elveszi a kedvem. A komor árnyakat nézem: Megéri-e élnem? - kérdem. Esti sétáimon kisérőm két barátom: a búm és a magányom. Oh, mindenkor hűségesen mindenhol ott van vélem, eloldhatatlanul, erősen, mindig és mindenünnen e mindkét baráti kötelékem. Himnuszt zümmög a szúnyogok kara: ez már lám, egy halál-ballada! S amikor leszállni készül az est elmémben a bús ősz derengni kezd; és ez érkezésének óráján ünnepélyt zeng harsonáján! (1958)	LUGLIO FERRARESE Mi soffoca questa città, mi toglie la voglia di vivere. Guardo le ombre cupe e chiedo se vale la pena di vivere. Nelle mie passeggiate serotine m'accompagnano due amiche: la tristezza e la solitudine. Sempre fedeli, oh sempre con me rimangono ovunque sempre, sempre, stringendo i legami di un'amicizia inscindibile. Le zanzare un inno ronzano, una ballata mortale, e quando giunge la sera penso al tristo autunno; all'arrivo suo mi suonerà la Festa! (1958)
Traduzione © di Melinda Tamás-Tarr	* Autore ungherese, risiede in Italia da 45 anni.

HOME 1 - HOME 2