Versek

C O L L A N A Q U A D E R N I L E T T E R A R I

___________________________________________________________________________

Poesia

Tolnai Bíró Ábel

É L E T

VÁLOGATOTT VERSEK

EDIZIONE O.L.F.A. 2002

F E R R A R A

________________

AJÁNLÁS

«…A ma emberét csak önmaga érdekli, de az ember szubsztanciája s társadalmi léte nem, de a természet, s piciny rezdülései sem. Márpedig soraim ilyenekről szólnak…» - vallja a szerző.

Talán mégiscsak akadnak lelkileg érzékeny emberek, akiket megfognak a lélek ezen húrjai. Ezért is határozott így az «Osservatorio Letterario - Ferrara e l'Altrove» periodikum elsőként egy kisebb válogatást megjelentetni Tolnai Bíró Ábel a szerkesztőségünknek eljuttatott 99 verséből, amelyet majd a távlati tervek szerint egy teljes kiadás követ …

Ferrara, 2002. decemberében

Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda

Kiadó Főszerkesztő

OSSERVATORIO LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

________________

ELŐSZÓ GYANÁNT…

Népszerűnek látszik ezekben az éjféltől éjfélig fájó napokban a költőt piszkálni, csúfolni, sértegetni. Nem új divat az emberek közt, poétát, verselőt kifigurázni szabad és kedves ipara volt mindig élclapoknak, humoristáknak, komikus színészeknek. Avult és nem is valami gonosz mulatság ez. Fájdalom, az örökkévalóságtól rendelkezésünkre bocsátott drága, ritka költővel is megeshet, hogy játszhatnak vele, mint a matrózok az elfogott albatrosz-madárral, s kínozhatják és rongálhatják. Ó, különösen most, mikor Európa internálta az emberi szellemet, most édes a költőbe betörni. Milyen potyázás. Milyen luxus. Milyen vakmerőség, mégis, milyen vakmerőség.

   Kinek lehet joga a költőt kérdezni és a költőt feleltetni. Kinek lehet igaza a költővel szemben? A költőket bántani! A végtelenség megfigyelőjét helyéről leráncigálni. Megvakítani akarni azt a fényforrást, amely csillagokat szór a ködbe. Lövöldözni az Isten repülőjére, aki a tornyok és a felhők között vergődik szélben és hidegben és egyedül. Csodálatos ellenkezése az egyforma embereknek az olyannal, aki egyetlen. Gyógyíthatatlan durcássága és rosszasága a földerítetlen úton, olyan nyomasztó végzetek alatt múló teremtményeknek azokkal a barátokkal szemben, akik azért jönnek elébük, hogy szépséget nyújtsanak nekik, szépséget, amely olyan jól esik a bajjal, jajjal és halállal fenyegető életnek.
   Milyen félreértés. Milyen átkozott csalódás a költőnek az ő boldog szenvedése, ami mindenért van és mindenkiért. Ó, hogy ezt az irtózatos meglepetést csak az elmúlás korrigálja és feledteti.
   Istenem, aki bántja, mit gondol, s akik bántják, mit gondolnak? Ők beteszik zsalugátereiket és azt mondják éjszaka van. Ők villanyt gyújtanak a sötétben és azt mondják süt a nap. Ők azt képzelik, a költőt le lehet beszélni, ők azt hiszik, a költővel világot lehet csereberélni, ők azt remélik, a költőt lehet legyőzni és lefőzni. Ők azt hiszik, bántják, vagy ha csak érintik is a költőt?
   A természetből való a költő s mint vele, úgy bánnak a természettel is. A földet hasogatják, roncsolják, a gyepet leszakítják róla, a bokrokat elfújják, az erdőt felrúgják. Szegény emberek. Az anyaföld mindebbe meg nem rendül, egy-kettőre elfelejti. A hold mosolyog.

De szép volna írni. Nem való most. Firkálni szabad csupán és egyet-egyet sóhajtani. És egy tengert, az egész lelket, fedővel befödni. Csak szeretném, ha találkozna a szemem a világ költőinek szemeivel, akiket zavarnak, vagy akik hallgatnak. Mint a csillagok ha összeragyognak, ha távol vannak is egymástól és megismerik egymást, hogy összetartoznak. [Névtelen sorok, Nyugat, 1915/23. szám]

________________

A MÚLTBA NÉZŐ SZEM

Múltba néző szemmel

A látóhatárig

Látom életünket

Születéstől máig.

De a perspektíva

Metszési pontjától

Hunyorgó szemekkel

Csak a ködöt látom.

Azt a millió gént

Csak lelkemmel érzem,

Melyeknek tömege

Az Istenben fészkel.

Mi hát a múlt? Mondjam?

Az emlék jelene:

A teremtő Isten

Transzcendes lényege.

1989. július 3.

AZ ELSŐ RÍMES - RÉMES - SÓHAJOM

Én még gyerek vagyok, s meséket olvasok.

Mégis szánom, s megsiratom - hogyha gondja sok -

A sorsűzött embert.

Porban játszanék a többivel - ha tudnék -,

Ha nem látnám, mitől rezeg, mitől sír a zsombék:

Koldusnak vacka az!

De jaj, mi baj!… Hiába minden, hogyha látom,

Hogy sírnak, s hullanak el a nyomortanyákon…

S gyerekfejjel játszani sem tudok már…

1943.

A HEGEDŰ

Pókhálós sorok… Ez lett a helye.
Mondom, itt áll a hű,
A régi hegedű.
Régóta rajt' ül a gyanta dere.

Más sorsra szánta hajdan az Isten:
Boroskedvű víg ifjaknak,
Kurucnak, aggnak, parasztnak.
Amivel bőszen játszik az Isten.

Apám volt az ő «Istene, ura»,
Ő hangolta víg kacajra,
Vagy borús, lila búra.
Apánk kezében zengett minden húrja.

Sokszor csodáltam a bűvös húrokat
És az ujjakat, melyek
Előcsalták a dalokat,
És eszembe hoztak fényes bálokat.

De haj, - az idő csak szalad, szalad -.
Vajon a víg cimbora
És megőszült ura
Mindig remete marad?

1949. augusztus 26.

JAJI

Csak így hívtam egyszerűn: Jaji,

Mikor gyerek voltam, és Ő tanította,

Hogy milyen az «a» betű, s az «i».

A fiatalság pírja nyílt az arcán,

Almával, szőlővel teli kosarat

Hozott mindig haza a karján.

A kertbe tulipánokat ültetett

- A virág volt az Ő mindene -

És közéje sok-sok nefelejtset.

Mindig intett: «gyermekem korai!»

Ha már télutón kabát nélkül

Akartam a többivel játszani…

De a mindenségben az idő léptei

- Mint fillérek - fogynak, fogynak,

S új korhoz érkeztünk. - Ím a mostani.

Van, ki talpfát rak, ki mos, ki vasal,

Mindenki küzd az életért.

Az én Anyám reggel, este varr.

Szüntelen kitteg-kattog a gépe.

- Bús szíve fáj és könnye pereg -.

Ebből jön össze a napi kenyérre.

Pereg a gépe és múlnak az órák,

Készülnek mások göncei.

Görnyedve varrja Jaji: az Anyánk…

1949. augusztus 30.

KÖNNYŰ ANNAK, AKI ÚR

Tudom én azt, hogy elbuktam százszor

És biába is emelnél fel,

Én visszahullanék mindahányszor.

Nem csoda, hisz hitem már rég elveszett,

Mert régóta érzem hiányát

Lágyan segítő, vén kezednek…

Én már nem kérek Tőled semmit Uram.

Ez a rend: a bűnös bűnhődjön

Árván, bitangul, vigasztalan.

Csak egyet kértem Tőled, nem adtad azt sem.

Hogy mit? Nem is tudom már. Ezért

Lázadjon most ellened szívem?

Lázadásom is lenne csak bumeráng.

- Hja, könnyű annak, aki Úr -

Aki zordon felügyel ránk -.

1950. február 12.

HA ÉN ISTEN LENNÉK*

Ha én Isten lennék,
Mindenkinek megadnám, amit kér.
Én lennék az adakozó tenyér.

Ha én Isten lennék,
Mindenkitől elvenném, ami fáj,
És nem lennék az embernek talány.

Ha én Isten lennék,
Leszállnék közéjük parolára,
És nem zárnám reményeik kalodába.

1950. február 21.

* A csillaggal jelzett versek olasz fordításban is megjelentek az «Osservatorio Letterario - Ferrara e l'Altrove» c. periodikumban valamint a Melinda Tamás-Tarr és Mario De Bartolomeis fordítópáros «Traduzioni - Fordítások» c. antológiájában (Edizione O.L.F.A., Ferrara, 2002). Ezek a versek a függelékben olvashatóak olasz nyelven.

TANÍTVÁNYAIM EMLÉKEZETE

(Ragozás)

Én játszottam, te játszottál…

Múlt idő ez, kis tanítvány!

Játszottunk és játszottatok…

- A ragokban van a titok. -

Hogyan játszottunk?… De régen volt… -

Játszottatok: nem régi folt…

Én játszottam, te játszottál:

Múlt idő ez, kis tanítvány…

1950. június 17.

A PIRAMIS

Magamnak élek

én, a piramis.

Nem döntött meg az eszmék

vihara,

hogy hajlanék erre, vagy

amarra;

Erkölcsöm igaz,

nem hamis.

Évezredes csírák hulltak

belém,

S nem éltem az irgalom

kenyerén.

Önnön erőmből élek itt,

A fényes nap nem vakít.

Sötét árnyat senkire

Nem vetek,

hogy homályban légyen,

vagy henyéljen.

Ó reliefek - titkosak -

Szívemen;

évezredes kincset kell

védenem…

És egyedül élek

magamba'

míg be nem fed a halál

homokja…

De ez sem rémít engem!

Csak azért

tűnök el, hogy újra

kiássanak,

s mint ó-emléket

csodáljanak.

1950. augusztus 23.

LESZEK, KI VOLTAM

Leszek, ki voltam:

Szomorúfűz a parton,

Kinek a szél, s kinek az ár

Lehajló hajába markol.

Leszek sátora halászó vénnek,

Aki fogja végét a hálókötélnek…

Alattam víz folyik

Tiszta, vagy zavaros;

Belenéz az ég is

Vidám, vagy haragos

Kedvében járva…

Ilyen parton állva

Kiállom, mit Dér vét,

S az őszi szeleknek

Ökörnyálas fércét.

Téli hólepelben

- Mely mint fehér karton -,

Maradok dacosan

A jégfedte parton.

Maradok,

Maradok

Szomorúfűz a parton.

1951. augusztus 24.

DECEMBER

Rorátés December bujkál

A kertek alján.

Hó borít utat, tetőt, fát

- Mint hamva a leányórcát -

Fehéren, tisztán.

Csend… Csak a hó ropog alattam.

A táj nyugodtan

Szendereg és sóhaja száll

Havas fővel az Éj után.

Halk szellő suhan.

Hidegen vág a szemembe,

Halkan, nevetve…

És elindul az úton…

Nincs visszaút, nincsen «pardon»…

De hova? Merre?

1950. december 1.

SENKI NE KÉRDEZZE

Hogy ki is vagyok?

Senki ne kérdezze,

Mert nem tudom

- higyjétek -, magam se'

ám szívem mégis mondani akarja:

Tizenötezernek*

Egy szürke magyarja.

És hogy ki leszek?

Elmém is csak sejti.

Megkísérlem

Egyszer tán fellelni.

1951. augusztus 23.

* A vers létrejöttekor ennyi lakosa volt Dombóvárnak.

HOGY KÖLTŐ LESZEK…

Hogy költő leszek, jól tudom,

Efelől magam nem áltatom,

Mert soraimban harag, szerelem

Változnak játszi könnyeden.

Mert nyitott szemmel járom a világot,

S észreveszem a sok fonákságot,

S az emberek jaját sorokba is öntöm,

Amikor fáradtan verseimet költöm…

Mert tudok örülni a napsugárnak,

S a réteken nyíló ezernyi virágnak,

Az évszakok örök meséjének,

A Természet nagy, alkotó kezének…

Ma még? Lent vagyok a porban,

Az őrült, fejetlen kháoszban.

Zsebeimben nincsenek sápadt aranyok,

Mert csak egy szürke kis fogalmazó vagyok.

A munkám sok, a pénzem kevés,

S köröttem őrült törtetés!

Régi haragosok ügyeit olvasom,

S akták között porosodom…

De majd egyszer:

- Tán már akkor ősz lesz a hajam -

Felfigyelnek rám

S hallják a szavam.

S a kedvem többé soh'sem lesz

Mélabús, borongó,

S megindul a hír útján

A szürke kis fogalmazó.

… … … …

… S akkor majd az aktákat félretolhatom,

S nem kell többé más ügyét oldanom:

Éjjel vetnem e munkámnak véget,

S folyton lopva szőnöm a mesémet.

1952. október 27.

A MÁBAN ÉLÜNK

… Ím a mában élünk

Sok búban és bajban,

Mert soh'sem fürödtünk

Sem tejben, sem vajban.

Annál több ármány közt,

Gyűlölködő korban.

Éltünk becsülettel, hát:

Kinyúltunk a porban.

Bár hitünk megtörni

Nem tudta a zsarnok,

Leköpött, meghurcolt

Sok hitvány akarnok.

És maradtunk ketten

Kémlelve az eget,

A komor felhők közt

Lesve kis fényeket:

Unokák szemének

Csillagragyogását:

Isten szemefénye

Pici földi mását.

1989. július 5.

NEHÉZ

Imádkozni keresztvetés nélkül,
Imádkozni összetett kéz nélkül,
Imádkozni térdhajtás nélkül,
Imádkozni lélekgyötrő bajban,
Istenkáromló zsivajban…
Imádkozni titokban másért,
Munka közben az igazságért:
Nehéz!

Titokban remélni csak, hogy majd rám is

lenéz,
Ki tudja jól, hogy engem miért nem

becéz:
Jósors helyett miért ad nyomorúságot,
Igaz barát helyett képmutató bábot…
És ezek után is:
Imádkozni, hogy jót tenni tudjak,
Egyáltalán: hogy hinni tudjak,
Nehéz!

Meghalni milyen lesz? Könnyű vagy
Nehéz?
S Hozzád jutni? - E kérdés merész! -
Te mondd meg: milyen lesz?
Könnyű, vagy valóban az lesz a
Nehéz?

1986. május 10.

INTERITUS MUNDI *

Egyszer csak vörös nap hágott az égre
és vörös lett a hold
és vörösek lettek mind a csillagok.
Eltűnt a tiszta fény
és minden, de minden hamis színt kapott.

Aki jó volt, rossz lett, gyalázni való,
helyébe gonosz ült
tagadva mi jó volt, tiszta és nemes,
s magyarázni kezdte,
hogy a rossz miért jó és miért becses.

Hamis lett a szív, üres lett a lélek
és elsorvadt a hit,
az erkölcs pedig nevetséges eszme:
és ha ez ellen szólsz,
bizonytalanná lesz életed minden perce.

Felfordult a jogrend: jogos lett jogtalan
és jogtalan a jogos;
erkölcs és jog hogyan biztosítják
egymás uralmát,
hogyha már mindegyik csak hamisat ád?

Erkölcstelenség közt meg nem tántorodva
lenned aki vagy,
nem tagadva bátran istenhitedet,
s példával nevelni;
csak így teljesítheted küldetésedet!

1988. március 10.

* Világfelfordulás

A JÓ ÖREG NAP*

Évezredek óta rója az utat

Reggeltől estig keres és kutat.

Sokszor látogatja strandok tájait,

S végigsimogatja a nők bájait.

Ám fáradt lábakkal nászágyába szállva,

Kellő bűntudattal pirul a pofája.

Kecskemétről utazva haza

1989. augusztus 29-e alkonyatján.

ÉLEK…

Élek halálra ítélve.

Csak a mikor bizonytalan.

Bár ma még vagyok jogalany,

Mégis a holnap teteme.

1992. március 10.

MEDITÁCIÓ NÉGY SOR FELETT

Élek halálra ítélve.

Csak a «mikor» bizonytalan.

Bár ma még vagyok jogalany,

Mégis a holnap teteme.

Bírám lett a születésem:

Zordon halált szabott reám,

De elnapolta kegyelemből

Az ős-ködbe visszatértem.

Ám, ha a végtelent látom,

Nehezen, de belátom:

Ha egyszer eltemetnek,

Az lesz életem, s nem a halálom.

1992. március 14

KÁINOK KÖZT ÁBEL…

Káinok közt Ábel

Ó' de sokszor voltam,

Százszor megöltek, hát

Százszor meg is haltam.

Krisztus erejéből

Mindig feltámadtam.

Ám a gyilkosoknak

Egy pofont sem adtam.

Mert hogyan lehetnék

Méltó Hozzád, hogyha

Lelkem legmélyében

A bosszú honolna…

…Adj erőt szeretni

Uram, aki bántott…

Így tán megjavíthatjuk

Ezt a rút világot.

1992. április 25.

TÖVISEK KÖZÉ HULLTAM

Sajnos, én a tövisek közé hulltam,

Ezért mihaszna jelenem, s múltam.

Gyökeret ugyan sikerült vernem

És az élet sóját magamban rejtenem.

Elnyomott sok élősdi gaz, tövis,

ritkán lelt rám a nap - s csak lenyugvóban az is -

s bár az akarat bennem egyre nő,

tövisbörtönből kitörni nincs erő!

Hogy adjam hát tovább, mit rám bízott az Úr,

mikor ide dobott, hol csak homály lapul,

s ha nincs egy kertész, ki értő kézzel

gyomlál és öntöz üdítő vízzel?

…Elosztom hát millió csomagba

szeretet s hűség csíráját sorba'

és várom míg feltámad a szél,

amelynek szárnyán a sok mag útrakél…

Hátha csak egy is jó talajra lel,

melyből táplálkozva dús termést nevel…

Akkor már mehetek egy másik világba,

mert a tövisek közt sem éltem hiába.

1993. július 9.

BALATONI NAPLEMENTE

Nézd a Balatont az alkonyatban:

hogy szeretné elnyelni a napot

- mint azt a három gyermeket,

akik a homokos mélyben fekszenek -.

Ám az ős Élet nem hagyja magát

és felgyújtja a vizet és a partját:

lángol a nádas és a tó akár az izzó üst

mégis, mi felette száll, nem tömjénszagú füst.

Lám, mily hűvös a lég is: hidegen száll a pára,

Mint a vízbefúltak végső sóhajtása…

És a víz fölé a szél bús szavakat visz:

«lux perpetua laceat eis».

1993. július 17.

A HÁLA KÉT PILLANATA*

1. Az emberek

Az emberek érdekesek:

Jól megy dolguk?… Elfelednek.

Ám, ha baj zúdul reájuk,

Eszükbe jut volt barátjuk.

Akkor bezzeg megtatlálnak

Alázattal bekopognak…

… Hogy mit tegyek? Nem fontolom,

Problémájukat megoldom.

Hálálkodva elköszönnek.

… Aztán?… … Ismét elfelednek…

2. A kutya

Egy kóbor eb szegődött hozzám,

Majd esengve elémbe állt.

Két szemében remény bujkált

- Mégis, izgalmában zihált? -

Éhes vagy? Mondd! - kérdeztem én -

(Mivel szeme erről beszélt).

Egy kiflit feléje dobtam.

Elkapta, s megette nyomban.

…És én tovább mentem… De mily Öröm:

Utánam vakkantott: Köszönöm!

1993. július 20.

VALAMI HIÁNYZIK

Valami hiányzik

ebből a világból

Az emberi nemnek

ember-mivoltából

Valami, mely összeköt

szegényt és gazdagot,

Egészségest, beteget

ellenséget, barátot.

Szentlélekben rejlő

erős kötelék,

Amely összeköti

szülőt és gyermekét,

Amely lángralobban

a rózsabokorban:

Rabságból vezérlő

isteni parancsban…

… … …

Isten! Aki fent vagy

nem látott mennyekben,

Legyél jó kertészünk

elvadult mezőkben

Gyomláld ki nagy gonddal

gyűlölet konkolyát

Ne hagyjad prédának

szent lényed mását!

Szeretet rózsáját

oltsd be minden szívbe:

A testvérbe épp úgy,

mint ellenségbe.

Akkor talán nem lesz

ellenség a testvér

És az ellenségből

így válik jó testvér.

1996. március 10.

A BOLDOGSÁGRÓL

Igazán boldog

Csak az az ember,

Kinek szívében

Az öröm fészkel.

Mivel az Öröm

Istentől való,

Az Isten pedig

Önmaga: a Jó.

Örülj, s így lesz egy:

A Boldogság és Jó.

1992. február 15.

MI VÉGRE…?

Mi végre is vagyok?

… Vágyaim nagyok:

Szeretnék örömet

Szerezni másnak

S így adni pofont

Az elmúlásnak.

1992. május 7.

TOMBOL A GYŰLÖLET

Tombol a gyűlölet sátáni tánca

Dobszóval üvöltés szívünk megrázza…

Farkasüvöltés közt fogcsikorgatás,

Habzó véres szájjal torkonragadás.

Sunyin kerülgetve mindent, ami jó,

Lesni: csak egy percet, mely felróható.

Kiírtani mindent, ami még magyar!

Készen áll ma erre sok gyilkos agyar!

És kiölni mindent, ami isteni:

Ne tudjon a lélek többé szeretni.

Mert szeretet nélkül győzhet a Sátán,

S juthat fel a trónra hitványok hátán.

Nemzetet megölni csakis így lehet

És magzatöléssel… Íme a lelet:

Kórisme: Szeretet teljes hiánya

Hitványok, korruptok hazug hatalma…

………… ………… …………

Tombol a gyűlölet sátáni tánca,

Rabul ejt minden jót a gyűlölet lánca…

………… ………… …………

Mária! Nagyasszony! Magyarok Anyja,

Világnak győzelmes királynéja!

Gyújts fel szívünkben a szeretet lángját!

Szüntesd a gyűlölet sátáni táncát!

Ámen.

1998. szeptember 8.

IGAZ MAGYAR KELL

MAGYARNAK LENNI

Magyarnak lenni miért szégyelled?

Itt minden náció mint perel veled,

hogy te korlátot szabsz alkotmányos renddel,

s mert nem mondod nekik, hazánkat vidd el!

S nem vagy egyszerre szász, tót, román,

- magyar vagy «csupán» - sem zsidó, sem cigány

Árpád nyomán ezer év után

sok ős nyomdokán.

Ha nem szólsz vissza, s szűkölsz, mint kutya,

nem elég nekik, s jön a parittya:

gúnnyal kérdezik, mi az, hogy szittya?

S mindenki folyton ősödet szídja.

Liberális urak tapossák az utat

új honfoglalás - amit ez mutat -

mivel, hogy mindenki e földet akarja!

S egyre jobban szíd: «büdös magyarja»!

Pedig törvénnyel adsz nekik szabadságot:

(szinte szégyellve saját magyarságod)

hogy gyülekezhessen, iskolát építsen,

saját nyelvén szóljon fenn a parlamentben…

Lassan már neked nincs honban szabadságod

s álmodban létezik egyenjogúságod.

Legyél végre MAGYAR, emeld fel szavad,

Tanítsd meg végre e bőszült hadat,

hogy itt minden nép államalkotó:

Szent István óta egy földön lakó

S Kárpát-medencében - bár csonka e tanya -,

nekik is nem más, mint szerető haza!

1993. július 6.

1994. MÁJUS 8.

Gyilkosok kezébe jut ismét az Ország

Szabadon választva népünk e csúf sorsát.

Hogy ismét rab legyen sok ezer hazafi,

S hazaszeretetet, vallást is írtva ki…

Sok hamis próféta hetet-havat ígért.

Rövidlátó népünk nem tudta, hogy miért?

Rőt kutyák ugattak, (- gyalázva, ki magyar -)

Kiknek a becsület és a munka fanyar…

…Pártütő volt mindig kevert génű népünk.

Hát megpecséltetett magyarként itt élnünk.

Igaz, már Koppány is lázadt István ellen,

Nem akarván Krisztust - élvén pogány hitben -.

Később is így volt ez, majd ezer év óta.

Ezért taposhatta szent földünk sok horda.

Nem csoda hisz' népünk ma már olyan kevert,

Nem tudni: ki magyar, német, tót, oláh, szerb.

Állampolgár helyett sovén kisebbségi,

Ki e minőségtől hatalmát reméli.

Istentelenséget valló torzult elmék

Szavazataikat hasonlókra tették.

…És mindig volt közöttük kapzsi, ingyenélő,

Sok pénzért besúgó és egyéb henyélő.

Sok magyar is hajlott a korrupcióra.

Ezért is szavaztak sokan árulókra.

Pedig ha negyven év terrorjára gondol,

Hazaárulókra egy magyar sem voksol…

… A szavazás titkos… ki tudhatja most már,

Melyik érdekcsoport örvend HAZÁNK sorsán.

………… ………… …………

Néhány igaz magyar! Ne próbáld menteni!

Sok idegen csahos hamar elföldeli…

És ha a sírdombra állít egy keresztet,

Örömmel írja rá: «ÉLT EZEREGYSZÁZÉVET…»

1994. május 14.

FEKETE KALAP

Nagyon hosszú az éj

Nem akar felkelni a nap.

Úgy borul ránk ma is,

Mint egy nagy fekete kalap.

És vörös korong jött

A kalap szélére fel…

Sok kúszó miértre

Senki, de senki nem felel.

Miért e hallgatás?

Óh! Népem! Miért nem mesélsz?

Bűntudat, mi gyötör,

Vagy netán dacból nem beszélsz?

Tán csak nem más a szó,

S ettől eltérő más a tett?

Hazudsz, hogy magyar vagy,

S közben eladod véredet?

Mondd! Orvul mit teszel?

Júdáspénzt veszel fel talán

Hazaárulóra szavazva?

Ez nemzethalál!

Mert hogy lehet másképp,

Hogy ma is hóhéraidnak

Oly sok voksa lett?

- Lelkemben bús gyanúk laknak -.

………… ………… …………

Csak vörös korong van,

Vörös szegfűk és csillagok.

A véres fejű nap

Fénylőn már soha nem ragyog?

Örök éj borul ránk?

Az a nagy fekete kalap?

Requiescat in pace

Kis csonka, magyar föld-darab?

1994. december 14.

MAGYAR GOLGOTA

Fájdalmas jaj zengve tör fel

Sok Magyar torokból,

Mikor látja: hogy lesz szolga

A hajdan magyarból.

Mikor látja alázkodva

Mint kutyát szűkölni,

Velős csontért, s egyéb koncért

Hóhér kezét nyalni…

Hajdan-magyar: már nem magyar,

Mert nem Árpád vére.

Állampolgárként magyar csak,

És nem nemzetsége.

Nincs tartása gerincének…

Nincs nemzeti érzés…

Van még magyar szív kebelben?

Ez is egy nagy kérdés!…

………… ………… …………

Majd mindenki elfeledte,

Hogy lőtték halomra,

Kik a magyar szabadságért

Tömörültek sorba.

Magyar paraszt ősi földjét,

Akik visszakérték,

S iparosok, kereskedők

Jussát követelték…

………… ………… …………

A sok hóhér most másképpen

Bomlasztja népünket,

S kincset, vagyont elorozva

Koldussá tesz minket.

Volt csahosok bankárokként

- Csokornyakkendővel -

Tömik meg nagy zsebeiket

Nagy «szakértelemmel».

A «szoc-ribelál» jelszavakat

Fennen hangoztatva

Mindent eltűntetnek, ami

István hagyatéka.

És országát el is adják

«Alapszerződéssel».

Trianoni határon túl

Magyar nekik nem kell!

S bár magyarul kiáltoznak

Egymáshoz át néha,

Ám, ki túl van a határon,

Nem lesz más, csak préda…

………… ………… …………

Néhány igaz magyar! Kikben

Van magyar szív, s lélek,

Kutassátok, hol lehetnek

Ősmagyar erények!

Hol lehetnek, s kik lehetnek,

Kik magyarul szólnak,

S tiszta szívvel örülnek még

A magyar daloknak.

Kik nem súgják be a magyart,

Nem ölnek meg testvért,

Nem tagadja meg ön-népét

Idegen népségért.

Megverve is magyar marad

(Ez a magyar virtus!)…

Magyar megváltó lesz ő is,

Amilyen volt Krisztus.

………… ………… …………

…A kiáltás lassan halkul…

Sok feszület néma…

S véres fejjel bukik a Nap

Sötét magyar sírba…

1995. február 28.

HALÁLOS KÓR

Nemzetünket s ősi népét

Vészes kór emészti,

S nincs ellene semmi gyógyír,

Mely ellene védi…

Keletről szűrődött

Bele vén testébe,

S csakhamar a felszín alatt

Burjánzani kezde.

Először több kis daganat

Települt meg itt-ott,

S e helyeken a szervezet

Kórosan változott.

Innen aztán áttételek

Keletkeztek sorban:

Izomzatban, idegekben

S vérképző nyirokban.

Így, a sejtek megváltozva

Öntörvényű módon

Kitörtek a szervezeti

Regulációból.

S a betegség - mint daganat -

Pusztító erővel

Nemzet testét elborítá

Heves terjedéssel…

…Ez bizony nem tévhit

- Opinio falsa -

Sajnos, egy kegyetlen

Gyilkos karcinóma…

Száz éven át kitenyésztett

Különleges fajta:

Minden nemzetet fertőző

Halálos nyavalya.

Ha nem irtjuk ki mielőbb

Egy éles szikével,

Nem lesz többé magyar nemzet

Kárpát-medencében.

Csak sírhalom marad helyén

Árván, elhagyatva,

Mélyen és jól eltemetve,

Sőt meg is taposva…

Kérdezitek, vajh mi szolgál

Halálának okul?

Carcinoma Liberum

Et communisticum.

1995. május 25.

FÜGGELÉK

(A csillaggal jelzett versek olasz nyelvű változata)

SE DIO IO FOSSI

(Ha én Isten lennék)

Se Dio io fossi
Quanto richiesto a ognuno io darei.
Il palmo generoso io sarei.

Se Dio io fossi
Quanto è dolore a ognuno toglierei,
Per gli uomini mistero non sarei.

Se Dio io fossi
La mano a tender loro scenderei,
La speme loro ai ceppi non porrei.

Fordította Ó Mario De Bartolomeis

IL BUON VECCHIO SOLE

(A jó öreg nap)

Egli percorre da millenni la strada

Da mane a sera cerca ed indaga.

Bazzica molto i paraggi di spiagge

E delle donne carezza le grazie.

Posando al talamo stanche le gambe

Del giusto arrossa mea culpa le gote.

Fordította Ó Mario De Bartolomeis

I DUE MOMENTI DELLA GRATITUDINE

(A hála két pillanata)

1. Gli uomini

Gli uomini sono interessanti:

Vanno bene le loro sorti?

…Perdono il ricordo.

Ma quando il mare dei guai investe loro

Allora sì rammentano l'amico d'un tempo.

Vanno pure anche a visitarlo:

Con umiltà suonano al cancello.

…Che cosa devo fare? Non ci penso

un attimo,

Il loro problema lo risolvo subito…

Con grande gratitudine mi salutano.

…Poi… nuovamente

mi dimenticano…

2. Il cane

Un cane randagio

m'ha seguito,

Poi davanti a me, implorando, s'è fermato:

Nei suoi occhi era nascosta la speranza

- Ciò nonostante era anelante dall'ansia? -

Hai fame? Dimmelo!

- gli ho domandato -

(I suoi occhi parlavano di questo).

Gli ho lanciato un pezzo di panino.

Esso l'ha preso e mangiato subito.

…Ed io ho ripreso il cammino… Ma che

momento gioioso!

Esso ha uggiolato dietro alle mie spalle,

Come se mi avesse detto: mille grazie!

Fordította (javított fordítás) Ó Tamás-Tarr Melinda

________________

TARTALOM

Ajánlás 3

Előszó gyanánt… 6

A MÚLTBA NÉZŐ SZEM

A múltba néző szem 6

Az első rímes-rémes-sóhajom 6

A hegedű 7

Jaji 8

Könnyű annak, aki úr 9

Ha én Isten lennék 9

Tanítványaim emlékezete 10

A piramis 10

Leszek, ki voltam 11

December 12

Senki ne kérdezze 13

Hogy költő leszek 14

A MÁBAN ÉLÜNK

A mában élünk 15

Nehéz 16

Interitus Mundi 17

A jó öreg nap 18

Élek 18

Meditáció négy sor felett 19

Káinok közt Ábel 19

Tövisek közé hulltam 20

Balatoni naplemente 21

A hála két pillanata 21

Valami hiányzik 22

A boldogságról 23

Mi végre? 24

Tombol a gyűlölet 24

IGAZ MAGYAR KELL

Magyarnak lenni 25

1994. május 8 26

Fekete kalap 28

Magyar golgota 29

Halálos kór 32

FÜGGELÉK 34

TARTALOM 37

________________

OSSERVATORI LETTERARIO

*** Ferrara e l'Altrove ***

RADIORAI 1

Rubrica

EST - OVEST

Ore 7.05 Domenica, 25 marzo 2001

_________________________

Domenica 25 marzo nel corso della rubrica radiofonica di economia, politica e cultura della Mittel Europa di RAI 1 «Est-Ovest», trasmessa dalla sede Rai di Trento a cura di Sergio Tazzer, è stata letta la seguente scheda informativa sull'attività della nostra rivista «Osservatorio Letterario»:

«Da ormai tre anni viene stampato a Ferrara un periodico bimestrale di cultura: l'«Osservatorio Letterario» […] (Osservatorio Letterario Ferrara e l'Altrove) per iniziativa della Professoressa Melinda Tamás-Tarr Bonani - d'origine ungherese, in Italia da […] più di 10 anni - quale direttore, titolare ed editore. La rivista ha contatti diretti e scambi reciproci con la Biblioteca Nazionale «Széchenyi» di Budapest e la Biblioteca Elettronica Ungherese e si occupa di letteratura (poesia, prosa, storia letteraria) principalmente, ma tratta anche di saggistica storica e filosofica. È attenta a valorizzare soprattutto e a divulgare la storia letteraria, artistica e culturale dell'Ungheria anche ricordando gli stretti rapporti da sempre intercorsi tra questa Nazione e l'Italia, e con Ferrara in particolare, fin dal Rinascimento.»

[Renzo Ferri]

© Borító-fénykép/Foto di Copertina: «Gymnocalicium Pflanzii v. comarapense» (Fényképezte Mario De Bartolomeis, magán kaktuszgyűjteményének egyik példánya/Foto di Mario De Bartolomeis di un esemplare della collezione privata di cactacee di sua proprietà)

PROPRIETÀ LETTERARIA RISERVATA

Printed in Italy

Finito di stampare nel mese di dicembre 2002

Stampato in proprio presso la Redazione:

44100 FERRARA, Viale XXV Aprile, 16/A int. n.1 - Italy

Tel./Segr.: 0039/349.1248731 Fax: 02.700426943/05323731154

E-mail: redazione@osservatorioletterario.net - osservletter@libero.it

Siti WEB http://www.osservatorioletterario.net

http://digilander.libero.it/osservletter

Edizione ai sensi di Legge art. 4 D.P.R. n. 633/72 e successive modifiche. Attività editoriale a norma degli art. 18 e 19, Legge sulla stampa n. 416/81.

Il presente volume è stato stampato in numero limitato di copie e viene distribuito su richiesta agli interessati dietro il rimborso delle spese sostenute per la realizzazione.

È vietata la riproduzione anche parziale senza citare la fonte!

Le copie non firmate e timbrate dalla Redazione si ritengono contraffatte

Firma e timbro della Redazione

___________________________

EDIZIONE FUORI COMMERCIO

KERESKEDELMEN KÍVÜLI KIADÁS

Costo di realizzazione/Kiadási költség: € 4,58

HOME