KÖZMONDÁSOK ÉS EMBERI
GYARLÓSÁGOK, MAGATARTÁSOK
«EGYIK KUTYA, MÁSIK EB…»
- MIÉRT
ÉPPEN A KUTYA?… -
«A
közmondás nem hazudik» - tartja a hagyomány, s ha belegondolunk, általában, a közmondások
többségében igaz is adott feltételek mellett, bizony nagyon is igazat szólnak.
Persze, azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy természetesen vannak
köztük túlzások is, vagy valamely téves felfogás eredményei. Mik tehát a
közmondások? Nem mások, mint elvet, tapasztalatot, igazságot (vélt)
bölcsességet kifejező, mondatértékű szólásmondások.
Mikortól léteznek a közmondások? Meddig lehet
visszavezetnünk az eredetüket? Az idők éjjeléig? Az emberrel születtek? Mindkét
feltételezésnek van valóságalapja.
Pontosabb, legrégibb időbehatárolást az alább említett magyar
közmondáskutató professzor adja
nekünk, miszerint rámutat, hogy a közmondásoknak évezredes történetük van. Kb.
Kr. e. 2450-ből valók Ptah-hotep egyiptomi közmondásai. Mezopotámiából a Kr. e.
3. évezred közepe óta ismerünk közmondásokat. A sumer közmondásgyűjtemények egy
részét később akkád fordítással látták el, majd önálló akkád gyűjtemények
is készültek...
Salamon, Izrael fiának, Dávid fiának írásban
meghagyta, hogy az ő szólásmondásai azért lettek írásban rögzítve hogy el
lehessen sajátítani a tudást és a helyes szokásokat; felvilágosult képzést
lehessen nyújtani: igazságosság, becsületesség, egyeneslelkűség (jellemesség);
óvatosságra inteni a gyakorlatlanokat,; a fiatalság előrelátására és
körültekintésére.
Az olasz irodalomkritikus, filozófus és történész
Benedetto Croce (1866-1952)
meghatározása szerint a közmondás a «jó érzés beszélt emlékműve», azaz:
«...Il monumento parlato del buon senso».
A Bibliában fellelhető mondások, a kínai Ch'in K'ung
(kb. Kr. e. 551 - Kr. u. 479 közötti időben) alias K'ung Fu - tzu, latinosan
Confutiusnak nevezett, vagy Arisztotelész és számtalan ismert vagy kevésvé
ismert szerzők bölcsességei Glóbuszunkon Északtól Délig, Kelettől Nyugatig ismertek.
A régmúltban érvényesek voltak s a szájhagyomány útján és írásemlékek nyomán
átöröklődtek napjainkig. Tehát a közmondások megfigyeléseken alapuló népi
bölcsességek, amelyek érvényben voltak a régmúltban s közülük számtalan
érvényes napjainkban is, s azok lesznek ugyanúgy a jövőben amelyekhez
természetesen a korszellemnek megfelelően újak, modernebbek is társulnak
gyarapítván az eddigi közmondás-állományokat.
Nemcsak a szakembereknek, hanem minden embernek az
otthonában kellene lennie egy közmondás gyűjteménynek, s annak lapjait gyakran
kellene forgatni, olvasgatni, elmélkedni rajtuk: érdekes és tanulságos világ
tárul elénk, s csak hasznára válhat mindenkinek: kicsinek és nagynak, gyereknek és felnőttnek egyaránt! Sok
mindent elárulnak a közmondások népekről, azok társadalmáról, szokásairól,
rámutatnak különösen az emberi magatartások helytelenségére és a jellembeli
alapvető hibákra. Még mi mindent ismerhetünk meg a közmondásokból? Prof. Dr. Paczolay Gyula
közmondáskutató, az Osservatorio Letterario, a ferrarai irodalmi és kulturális
periodika veszprémi levelezője az «Európai közmondások» hatalmas és egyedülálló
55 nyelven közölt közmondásűjteményének bevezetőjében olvasható alábbi
megállításásával egészíthetjük ki a fentiekben írottakat: «A legtöbb közmondás olyan, adott
területen általános érvényű, gyakran költői formájú rövid megállapítás, amelyet
egy közösségben általánosan ismernek és gyakran idéznek. Az esetek többségében - közvetlenül
vagy közvetve - emberi magatartásra vagy tevékenységre vonatkozik, s a
köztudatban nincs szerzője vagy irodalmi forrása. Olykor közvetlenül egy
általános elv kifejezése, de legtöbbször inkább egy konkrét statikus állapot
vagy időben változó folyamat leírása, amely egy általánosabb elvet képvisel. A
közmondások túlnyomó többsége olyen, emberi tapasztalatokon alapuló 'igaz
szólás', amit a fizika, a pszichológia vagya szocioógia megállapításai is
igazolhatnak Az olykor előforduló túlzások vagy téves meg'allapítások ritka
kivételek. Gyakran tanácsot, figyelmeztetést vagy biztatást fejeznek ki, e
egyaránt találkozhatunk velük a mindennapi társalgásban, beszédekben, irodalmi
alkotásokban, a sajtóban és a hirdetésekben is: eredeti, rövidített, vagy éppen
többé-kevésbé módosított szövegű formában.»
Most, e teorikus bevezető után térjünk az
alcímeinkhez, s nézzük az idézett proverbium jelentését:
«Egyik kutya, másik eb»
közmondásunk azt jelenti, hogy
egyformán rossz mind a kettő; azaz ez se különb a többinél, ez is éppoly
hitvány, mint a többi. (Más közmondásunkkal is kifejezhetjük ugyanezt: «Egyik
tizenkilenc, a másik egy híján húsz», vagyis értjük ezalatt, hogy egyikőjük se
jobb a másiknál, egyformán rosszak vagy hibásak mindketten.)
Petőfi Sándornak, amikor meghallotta, hogy újdonsült
barátja, Arany János Mátyás királyunkat akarta megtenni egy tervezett
költeménye hősének, ezt írta neki: «Csak királyt ne végy hősödnek, még Mátyást
se. Ez is király volt, s "egyik kutya, másik eb"», azaz, Mátyás se
volt különb a többinél, ő is éppoly hitvány volt, mint a többi.
Ha belegondolunk, rádöbbenünk, hogy a «kutya» számos
gyakori szókapcsolatban is előfordul, amelyeket emberekre vonatkoztatva
használunk, s mind lenézést, megvetést fejez ki , vagy éppen szidalomként vagy káromkodásként. Jön
használatba. Tehát, mindig negatívumok esetén, valamilyen emberi tulajdonságot
erősen rosszallóan.
De miért pont az ember leghűségesebb s legértelmesebb
háziállatának jutott ez a csupa
megvető, semmibevevést kifejező, haragot vagy bosszúságot kifejezett szerepe?
O. Nagy
Gábor nyelvészünk megfelelő
magyarázatként ezzel kapcsolatban két művelődéstrténeti tanulságra hívta fel a
figyelmet az eredetét illetően:
1.) Az egyik a török és Habsburg időkbe vezet vissza
bennünket: ugyanis a török hódoltság és a kuruc-labanc harcok idején nagyon
elszaporodtak a gazdátlan, kóbor kutyák, amelyeknek bizony semmi hasznát nem
vették, de az akkori emberek annál inkább több kárát látták. Az ilyen, részben
dögön, részben értékes kisebb vadat pusztító, de magára az emberre is veszélyes
kóbor ebek joggal keltettek maguk iránt gyűlöletet és megvetést.
2.) A másik, ahogy O., Nagy Gábor jelezte rámutatván
arra, hogy a «kutya» szavunk még talán ennél is fontosabb jelentés története
szempontjából a régi babonás
hiedelem: ugyanis a régiek elképzelése szerint olykor az ördög, tehát maga a
rossz is a kutya alakját vette fel.
Az «egyik kutya, másik eb» megvető értelme tehát két
különböző nézőpontból szemlélve is érthető. Az egyik a tartalmi szempont: a
«kutya» és az «eb» számos más
kapcsolatban is erősen rosszalló értelmű; a másik a szólás alkata; a
hasonló jellegű, a két ember jellemük tekintetében összehasonlító szólásaink
mind elítélő, kárhoztató jelentésűek.
Kapcsolódó témák:
http://digilander.libero.it/rivistaletteraria/proverbium.htm
http://www.mek.oszk.hu/00200/00242/index.phtml
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/nyelvtud/european/european.htm
http://www.vein.hu/library/proverbs/
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/nyelvtud/proverbs/
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/nyelvtud/theory/
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/nyelvtud/adagia/
http://digilander.libero.it/osservletter/paczolay.htm
http://digilander.libero.it/osservletter/congugrofinn.htm
http://digilander.libero.it/osservletter/hungaropage.htm
Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda
OSSERVATORIO
*** Ferrara e l'Altrove ***
http://www.osservatorioletterario.net/
©
FASCICOLO
NN. 33/34 LUGLIO-AGOSTO SETTEMBRE/OTTOBRE 2003
HOME.NET
- ARCHIVIO-DGL - ARCHIVIO-DGL1