O.L.F.A
________________________________________________________________
________________________________________________________________
- VISSZHANG -
GONDOLATOK EGY ANYANYELVI
KONFERENCIA KAPCSÁN
(2003. január 29-i hír: A cikk megjelent a budapesti «Nyelvünk és Kultúránk» XXXII évfolyam 122. számában (2002/4.),
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi
Társaságának Folyóirata)
2002. május 6-11 között zajlott le az Akadémiai Napok keretében
Magyarországon, a tokajhegyaljai Erdőbényén, festői környezetben a
Honvédüdülő komplexumában, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ)
«Anyanyelvünk - A nyelvében él a nemzet» témájú egyhetes konferenciája
kb. 190 fő részvételével.
Az EPMSZ 1969-ben alakult meg és 1972-től mint svájci
egyesület működik, székhelye Bazel. A Szabadegyetem célja az, hogy a kölönböző országokban élő magyar vagy magyar származású értelmiségiek között tudományos,
művészeti és vallási tartós kapcsolatok jöjjenek létre; egyetemes
emberi és kiváltképpen a magyarságot
érintő kérdések tanulmányozása, különös tekintettel a protestantizmus
spirituális értékeire és az ökumenikus gondolat fejlesztésére; a szabad
véleménycsere előmozdítása nyitott, toleráns keresztény szellemben; a
magyar kultúra, a magyarság szellemi kincseinek ápolása.
Ebben a szellemben spirituális és intellektuális táplálékot,
feltöltődést nyújtván került sor az idei Akadémiai Napokra, amelyek az
EPMSZ hagyományaihoz híven évente április vagy május havában, áldozó
csütörtök hetében kerülnek megrendezésre.
A konferenciát május 6-án, du. 16 órakor Jaskó Tamás, Londonban
élő geológus, az EPMSZ elnöke nyitotta meg, amelyet Bakos Mihály ezredes,
az Erdőbényei Honvédüdülő
vezetője és Tóbiás Zoltán
helybeli fiatal református lelkész köszöntői követtek. Ezt követően
került sor a «Nyelvi kötődéseink» címmel a gyönyörű hangú
színésznő, a nagyváradi (oradeai)/Erdély, Románia Kiss Stúdió Színház - az
egyetlen magyar nyelvű romániai magyar nyelvű színtársulat -
igazgatójának, Kiss Törék Ildikó előadására. A konferecián
résztvettek az anyaországi magyar
értelmiségiek, a magyar származású vagy a magyar nyelvvel és irodalommal
foglalkozó külföldi szakemberek, a határon túli, az 1920-as trianoni
békeszerződés következtében a történelmi Magyarország testéről leszakított országrészek (Szlovákia/Felvidék,
Jugoszlávia-Szerbia/Délvidék, Ukrajna, Erdély/Románia) magyarjai és a nyugat-és
észak-európai magyarság (Svájc, Németország, Olaszország, Svédország) USÁ-ból,
Kanadából: nyelvészek, irodalomtörténészek, magyar- és történelemtanárok,
újságírók, írók, költők, művészek, kiadók, jogászok, orvosok,
mérnökök, színművészek (Kiss Törék Ildikó, Bánffy
György) stb., mindazon magyar idősebb és fiatalabb értelmiségiek,
akiknek szívügyük a magyar nyelv, a magyar kultúra. Olaszországból hárman
voltunk jelen: Szőnyi István festő lánya Triznya Mátyásné Szőnyi
Zsuzsa - szintén magyar festő özvegye -, Dr. Amedeo Di
Francesco a Nápolyi tudományegyetem Magyar nyelvi Tanszék vezetője, a
magyar nyelv tanára és én az «Osservatorio
Letterario» kiadvány,
valamint a MagyarOnline.net
képviseletében.
A konferencia témáit - az EPMSZ hagyományaihoz híven - neves
szakemberek magas színvonalú előadásai, viták és kerekasztalbeszélgetések
dolgozták fel, s ezeket ugyancsak igényes áhitatok, ökumenikus
istentiszteletek, kulturális műsorok (Faber Gabriella festőművész
kiállítása, irodalmi est filmbemutatóval, koncertek (Szvorák
Katalin többdíjas népdalénekes és zenész
barátainak koncertje - lsd. digitális fotopályázat/fényjáték/írók,
kortársak/művészek albumot -, Marosné Kovács Tünde fuvolaművész, a
Győri filharmonikus Zenekar tagja és növendékeinek - Bóka Andrea, Herczeg
Adél, Pass Andrea, Sarah Coleman - hangversenye; két cigány együttes koncertje:
az Andro Drom és Rostás Csaba Lindri együttese, valamint kirándulások (lsd. digitális
fotopályázat/fényjáték/szlovákiai barangolások albumot) tarkították.
Az alábbi előadások
hangzottak el: Kiss Gábor (nyelvész, Budapest): A szó az élet tükre - A magyar
nyelv régi és legújabb szavai; Nádasdy Ádám (nyelvész, ELTE Angol Nyelvészeti
Tanszék, Budapest): A magyar nyelv mai állapotáról: modernizálódás, vulgáris
nyelv, amerikanizálódás - újabb jövevényszavak - a «hat» igenevek (-ható,
-hatott) - az «s» és «sz» vetélkedése
a nyugati jövevényszavakban - személynevek előtti névelőhasználat -,
sőt egy provokatív megjegyzést is elengedett, miszerint a nyelvésznek Grétsy Lászlóval
ellentétben az a feladata, hogy leírja
a jelenségeket, s nem.
a nyelv tisztaságának megőrzése; Kállay Géza (irodalomtörténész és
nyelvfilozófus, Budapest): A nyelv
határai. Kolczonay Katalin budapesti irodalomtörténész vezetésével
kerekasztalbeszélgetés Nabel Eberharddal (mérnök és vállalkozó,
Berlin/Németország), Orosz Ildikóval (beregszászi tanár és a kárpátaljai magyar pedagógusszövetség
lapjának a «Közoktatás»-nak felelős kiadója), Kovalszky Péterrel (orvos,
Detroit - USA): «Nyelvében él a nemzet?» címmel; Roth Endre (szociológus,
Kolozsvár/Erdély, Románia): A nyelv, mely elválaszt és összeköt; A 21. század
irodalmi nyelve: pódiumbeszélgetés Egyed Emesével (irodalomtörténész és
költő, Kolozsvár/Erdély, Románia), Kukorelly Edrével (író, Budapest),
Szilágyi Istvánnal (író, Kolozsvár/Erdély, Románia); Görözdy Judit
(irodalomtörténész, Pozsony (Bratislava)/Szlovákia): In memoriam Mészöly
Miklós, közreműködtek az író özvegye, Balla Bálint, Györffy György
budapesti színművész; A liturgia nyelve: Evangélikus - unitárius párbeszéd
Székely Kinga Réka unitárius lelkész (Komorócszentpéter/Erdély - Románia) és
ifj. Hafenscher Károly budapesti evangélikus lelkész részvételével; Pomogáts
Béla (a Magyar Írószövetség volt elnöke, az Anyanyelvi Konferencia elnöke,
Budapest): Az Anyanyelvi Konferencia és a magyar nyelv oktatása külföldön;
Amedeo Di Francesco: Magyar nyelvoktatás külföldieknek, a magyar nyelv és
irodalom egyetemi tanára, Nápoly/Olaszország).
Az első két napon elhangzott témákhoz az előadók
vezetésével négy aktív munkacsoport is alakult s igen élénk és érdekes,
ismeretgazdagító hozzászólások, párbeszédek hangzottak el a csoporttagok és
vezetőik részéről.
Az értékes előadások és
hozzászólások többféle szemszögből tárgyalták és világították meg a
magyar nyelvet, az anyanyelv körüli kérdéseket, szó esett a két- és többnyelvűségről, fordítás- és műfordítás
nehézségeiről, a szókincsről, a szótárainkról s azok szókészletéről
is, ezen belül szóba jöttek az azokba besorolt csúnya, vulgáris szavak is,
amelyek sajnos szép számban hallhatók a beszélt köznapi nyelvben, de még a
szépirodalomban is. Természetesen stílszerűen hol itt, hol ott
elhangzottak nagyjaink a nyelvvel, az anyanyelvvel kapcsolatos meglátásaira,
megállapításaira való utalások, többek között pl. Kosztolányi szótárral
kapcsolatos gondolatai:
«Szótárat lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb,
lelkesebb valami?
Benne van nyelvünk összes szava. Benne van a virágok, ásványok,
rovarok, háziállatok s fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések,
a fegyverek, a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve.
Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az
udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a rútság, az illat és a bűz, a
tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a
gyilkosság.
Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a
sorsom.» [Kosztolányi Dezső: Szótárat
lapozgatok…]
Kifejezett hangsúlyt kapott a környező országokban élő
magyar anyanyelvű etnikai kisebbségek anyanyelvi problémája, többek között
rávilágítottak az adott országok magyarellenes, soviniszta politikájára is, az
erőszakos beolvasztási, asszimilálási kísérletekre valamint a szórvány
magyarság anyanyelvi és anyanyelvű oktatás nehézségeire.
Igen felemelő és szívet, lelket melengető érzés volt
tapasztalni hogy a föld bármely táján élő, különféle foglalkozású és korú
magyar értelmiségiek milyen szenvedélyesen foglalkoznak az anyanyelvvel, a
nyelv, a nyelvhasználat kérdéseivel, annak művelésével, ápolásával, a
külföldön élő fiatalabb generációk számára való továbbadás nehézségeivel.
A konferencia sokrétű témaköréből kikristályosodott egy közös célra
való törekvés igénye: az, hogy a nyelvi
műveltség terjesztésével a nyelv egészséges fejlődése biztosítva
legyen, amely elengedhetetlen feltétele a kultúrának, a nemzeti
műveltségnek, a magyarságtudat elmélyítésének, hiszen a nyelv, a magyar
anyanyelv az emberért, a társadalomért, a magyar nemzetért van. A nyelv
ápolása, fejlesztése, megőrzése, gazdagítása, tisztogatása azért is
történik, hogy minél megfelelőbb
eszköze legyen az emberek érintkezésének, a gondolatközlésnek, minél
alkalmasabb hordozója és terjesztője legyen a nemzeti műveltségnek. A
nyelv művelésének kettős szerepe van: annak pallérozása mellett a
beszélő ember iskolázását is jelenti, hatni kell a beszélő emberre, a
beszélők egyéni nyelvhasználatára, a nyelvi öntudatnak a fokozására. A
nyelvművelés elősegíti a gondolkodás fejlődését, csiszolódását,
s nagyban hozzájárul az egyén és a társadalom szellemi egészségéhez. A nyelv nem más, mint a godolkodás, a
gondolatok kifejezésének és közlésének eszköze. «A szó az élet tükre» erre utal
Kiss Gábor nyelvész homonim c. előadása is. A nyelvből, a szavakból
sok mindenre lehet következtetni, sok mindent megtudhatunk. A szavak
segítségével tudjuk nyelvileg kifejezni magunkat, s ebben a nyelvi
közlésben nem csupán arra törekszünk,
hogy megértsenek bennünket, hanem arra is, hogy a bennünket hallgatók vagy az
olvasók érzés- és képzeletvilágát is
mozgásba hozzuk. A széles látókörű Bárczi Géza szavaival fogalmazva a
«nyelv a gondolataink, érzelmeink kicserélésének a mindennapi használati
eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb
tényezője, sőt feltétele. Valóban emberinek mondható társadalmat még
kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül elképzelni. S a
"nyelv" mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet
meg lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de
szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg
ezer emlék színezi és tölti meg
tartalommal, mely egész nevelkedésünket, fejlődésünket kíséri, sőt
bizonyos fokig gondolkodásunk formáit
is meghatározza… A mély nyelvismeret, a határozott nyelvi öntudat elemi
kötelesség mindenki számára, de főleg azoknak, akik művészi
becsvággyal járulnak az olvasóközönség elé.» Gárdonyi Géza így vallott a magyar
nyelvről: «A csárdai zenész, az iparhegedűs 20-30 hanggal dolgozik.
Annyival eljátszik minden dalt. A művészhegedűs ugyanazon a
hegedűn 200-300 hangot zendít. Éppen így vagyunk az íróművészekkel
is. Az iparos író a közélet kopott kis szótárából él. Ő azzal mindent
elmond, amit akar, s a vele egyszintű olvasó megelégszik vele. A
művész-író azonban ismeri nyelvbeli kifejezések sokféle különbségét s a különbségek
sokféle színét és sokféle erejét; s egy pillantásra lát és választ, mint a
gyöngy-fűző asszony.» [Gárdonyi Géza:
Magyarul így! (1935)]
Hallgatván az előadásokat
és a fórumon elhangzott hozzászólásokat számtalan, többek között az
alábbi gondolatok tolulnak:
Nem mindegy, hogy milyen nyelvi köntösben jut kifejezésre
gondolatunk. A forma iránti igény azonban nemcsak a művészi alkotásokra
vonatkozik, hanem minden nyelvi megnyilatkozásra, minden beszédműre Ezért
tehát, aki megszólal vagy tollat vesz kezébe
nem mehet el valamelyes formaérzék, stílusigény nélkül. A mondanivalónk kifejezésében,
a beszédművek megalkotásában, a
kidolgozásában a helyesíráson és a
nyelvhelyességen kívül stilisztikai iskolázottságra is szükség van! A stílus, a
nyelvi kifejezés módja, nem puszta tetszésünktől függ. Sok tényező
közrejátszik abban, hogy mondanivalónk kifejezésére milyen nyelvi elemeket
választunk. E tényezők közül a legfontosabbak, a leginkább meghatározó
jellegűek a következők: 1. a nyelv, amelyen megnyilatkozunk;
2. a tárgy, amelyről
beszélünk, írunk; 3. az egyén, az ember, aki a nyelv elemeit alkalmazza
és 4. a közlés körülményei: a cél, a helyzet, az alkalom, stb.
Kiemelném maga a nyelv stílust meghatározó képességét ,
mert minden nyelv magában véve is bizonyos korlátokat jelent a kifejezés
műveletében. Minden nyelvnek megvannak a maga mozgástörvényei, amelyek meghatározzák
fejlődését és funkcionálását. Az a beszélő, aki nem vesz tudomást e
törvényekről, maga állja útját annak, hogy nyelvi megnyilatkozása elérje
célját, betöltse feladatát. Ezen
kívül minden nyelvnek megvannak a maga sajátosságai - a mindegyik nyelvre
általánosan jellemzők mellett -, amelyek megadják jellegét, karakterét, e
elkülönítik a többitől. Ez az alapja
annak, hogy beszélhetünk nyelvünk magyarságáról. Lényeges különbséget,
eltérést mutat a különféle nyelvekben a magánhangzók és mássalhangzók aránya,
valamint a hangok mennyisége. Ez a nyelvek zeneiségének különböző fokában
jut kifejezésre. Anyanyelvünk e
szempontból igen szerencsés helyet foglal el, s csak néhány román nyelv veszi
fel vele a versenyt.
A magyar stílus
elválaszthatatlan a magyar nyelv legjellemzőbb vonásaitól. «A kettő -
nyelv és stílus - lényegileg összefügg, sőt azonosnak mondható. A nyelv
konkrét alakba öltöztetése már stílus, és a stílust fátumszerűen (=
végzetszerűen) meghatározza a nyelv szókészlete és alaktana, amelyek kész
formákat adnak a beszélő és író mondanivalójának.» [Zolnai Béla: Nyelv és stílus 191.]
Anyanyelvünkben a stílus helyességét a magyarosság, a világosság
és a szabatosság biztosítja.
Magyaros a stílusunk, ha kerülünk
minden olyan szót, szólást és mondatszerkezetet, amely idegenszerű, s
amely ellenkezik nyelvünk törvényeivel; viszont szívesen és tudatosan használjuk
azokat a sajátos nyelvi eszközöket (szóképeket, állandó szókapcsolatokat),
amelyek a stílust ízesen magyarrá, s ugyanakkor színessé és kifejezővé
teszik, amelyek csak a anyanyelvünk, a magyar nyelv sajátjai, s gyakran más
nyelvre le sem fordíthatók. S itt lép
közbe az a helyzet a műfordításban, amikor mi műfordítók a ferdítés
eszközével kell, hogy éljünk.
Aki nem veszi kellőképpen
figyelembe nyelvünk sajátságait, annak a stílusa magyartalan. A
magyartalanságok közé elsősorban az idegenszerűségeket soroljuk,
amelyek főként a latin, német nyelv hosszantartó múltbeli, s az
informatika és internet korszakában az angol
jelenlegi hatásának következményei, de ide tartoznak a helytelen
belső fejlődmények is.
A világosság és a szabatosság szorosan összetartozó
stíluskövetelmények, ezért megvalósításuk eszközei, módjai is nehezen
különíthetők el egymástól.
A világosság és a
szabatosság együttvéve adják a helyes
stílus második követelményét: a tárgyszerűséget.
A nyelvi közlésben nem csupán arra törekszünk, hogy megértsenek
bennünket, hanem arra is, hogy a bennünket hallgatók vagy az olvasók érzés- és
képzeletvilágát is mozgásba hozzuk: lelkesedést, örömet, rokonszenvet,
gyűlöletet keltsünk; illetve elképzeltessünk, láttassunk, szemléltessünk.
Ennek a célnak az elérése végett élünk a szép, a művészi stílus
eszközeivel, amelyek közül a legfontosabbak: a szemléletesség, sz élénkség,
a jóhangzás, a természetesség, a választékosság és a változatosság.
A stílus két fő követelménye: a helyesség és a szépség nem
választhatók el élesen egymástól. A stílus szépségének a felsorolt eszközöket
megelőzve a helyesség az
alapja. Lehet-e szép, ami nem helyes? Nyilvánvaló, hogy nem.
Anyanyelvünk, a magyar nyelv igen világosan, félreérthetetlenül
fogalmaz, amikor a káromkodót, a trágárt «mocskos szájúnak» nevezi. Mocskos
szájjal nem lehet nemes lelkűnek lenni. Aki ilyen szájú nem
érzékelheti szavaink, kifejezéseink
hangulatát, érzelemvilágát, nem ismerheti meg azok lelkét. Aki nem törődik
a szavak lelkével, nem veszi, nem veheti figyelembe érzelmi töltésüket. S
ugyanígy nem hatolhat be az emberi lélek rejtelmeibe sem!
Egyenlőségjelet tehetünk a mocskos száj, a nyelvi durvaság és
a lelki durvaság, modortalanság közé, azaz nyelvi kultúra = magatartáskultúra.
Kazinczyt idézném itt találóan,
mely szállóigévé vált: «Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! Ismerlek
egészen…»
Mit jelenthet az anyanyelv?
Hallatlan kincset, családot, otthont, szülőhazát…
Kétségtelen, hogy az anyanyelv ápolása, az anyanyelvi műveltség szorosan
összefügg a kulturális fejlődéssel, a műveltségi szinttel. A széles
látókörű, igen termékeny kutató és tudós Bárczi Géza megállapításai mély
igazságot sugallnak, mint pl. azt,
hogy «az emberi elme nagyszerű
alkotásai között aligha van még egy, mely alapvető fontosságban
vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv a gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez
a mindennapi használatú eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik
legfőbb tényezője, sőt feltétele… Valóban emberinek mondható
társadalmat még kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül elképzelni.
S a "nyelv" mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen
nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet
tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer
meg ezer emlék színezi és tölti meg
tartalommal, mely egész nevelkedésünket, fejlődésünket kíséri, sőt
bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza…» Ugyancsak ő üzeni
mindannyiunknak: «A mély nyelvismeret, a határozott nyelvi öntudat elemi
kötelesség mindenki számára, de főleg azoknak, akik művészi
becsvággyal járulnak a magyar olvasóközönség elé…»
Folytatnám két másik idézettel, az első Felsőbüki Nagy
Páltól, a másodikat Kodály Zoltántól: «A nyelv fontosabb az alkotmánynál is. Új
alkotmányt szerezhet a nemzet, de új nyelvet nem, mert akkor már megszűnt
magyarnak lenni.» (Felsőbüki Nagy Pál)
«Mielőtt arra törekszünk, hogy az angolt angolosan, a németet németesen
beszéljük: próbáljuk a magyart magyarosan, minden idegen mellékíz nélkül
beszélni. A magyar kiejtést is tanulni kell, még született magyarnak is.» (Kodály
Zoltán)
Szívesen idézem szinte a már szállóigékké vált megállapításokat; Kisfaludy Sándor
például, így vallott: «a nyelv a lelke a nemzetnek»; Kölcsey imígyen: a
«Nemzeti életet nemzeti nyelv nélkül gondolni sem lehet». Szívbe markolóan hatnak Kosztolányi szavai (Ábécé a nyelvről és a
lélekről), amikor ezt mondja: «Az a tény, hogy anyanyelvem
magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye,
melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan
sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e, vagy alacsony,
erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeimben, idegeim
dúcában, metafiziaki rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így
nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint
arra, hogy születtem, élek és meghalok.»
Aki nem tiszteli anyanyelvét, nem tiszteli felebarátját sem. Az
anyanyelv megbecsülése egyszerre önmagunk és mások megbecsülése is. Nem lenne szabad elfelejtenie senkinek, ahogy Buffon mondta: «A stílus maga
az ember»!
A számítástechnika, az idegen nyelvek, a kizárólag
pénzre váltandó ismeretek divatjának idején számosan megmosolyogják azokat,
akik a nyelvművelést, nyelvápolást ma is fontos ügynek tartják. A beszéd-,
magatartás-, érintkezés-kultúra (-kulturálatlanság) tengernyi jele bizonyítja,
hogy égetően nagy szükség van az anyanyelvi mozgalmakra.
Ilyen volt többek között ez a hat napos EPMSZ nyelvi konferencia is,
ahol áttekinthetőbbé váltak
a jelentős eredmények és küzdelmek
a szórványos magyarság körében a magyar nyelv és kultúra terjesztésében, céltudatosan sokrétű
tevékenységükben. Az itt szerzett tapasztalatokat jól lehet hasznosítani más
szakterületeken is s igen jelentős szerepe van az
EPMSZ-konferenciáknak az irodalmi kapcsolatok elmélyítésében a különféle
vallási felekezetekkel való párbeszédben is.
A magyar irodalom, a magyar történelem, a magyar népdalok, a magyar
képzőművészet ismerete maghatározó módon járulhat a
szórványmagyarságban élő fiatalok magyarságtudatának kialakításához és
megerősítéséhez. A konferencia résztvevői átérezhették a környező országok
kisebbségben élő magyar közösségek és a szórványmagyarság körében folyó magyar nyelvi és kulturális nevelés és
tevékenység során az érintettekre háruló feladatok fontosságát. A magyar nyelv
megtartása, a magyar kultúra ápolása, terjesztése egy elengedhetetlen
tényezője a magyarságtudat ébren tartásának és erősítésének és közös
ügye minden magyarnak. Különösen azokban az országokban jelent rendkívül nagy
erőfeszítést e nemes feladat teljesítése, ahol az adott államhatalom
tendenciózusan, erőszakosan e kisebbségi etnikum elnyomására,
beolvasztására törekszik. De az is igaz, mint ahogy Roth Endre szociológus
hangsúlyozta, hogy a nyelvi pluralizmus elfogadása nem jelenti azt, hogy az
országos többség minden egyedének egy
vagy több kisebbség nyelvét kötelezően
meg kell tanulnia, de azt igen, hogy a többség azon képviselői,
akik hivatásuknál fogva a kisebbséggel mindennapi kapcsolatba kerülnek, ne
zárkózzanak el azok nyelvének
kommunikációs eszközként való elfogadásától, illetve, hogy a kisebbségekkel
kapcsolatban lévő állami hivatalokban a kisebbségek nyelvét értő
hivatalnokok is dolgozzanak. Még az is fontos, hogy egy multikulturális,
kétnyelvű intézményben, egyetemen az ott használatos nyelvek váljanak
egyenrangúvá annyira, hogy a többség képviselői, ha nem is beszélik
folyékonyan a kisebbségiek nyelvét legalább igyekezzenek megérteni azt, s ne
tartsák rangon alulinak az erre vonatkozó minimális erőfeszítéseket.
Valamint fogadják el a kisebbség nyelve nyilvános használatának jogosságát nem
csupán magán szférában, hanem nyilvános szférában is, az egyetemi
nyilvánosságban, a közös rendezvényeken s ne egy nyelven, hanem két nyelven
folyjon a diszkurzus. Egyáltalán
fogadják el, hogy a valódi multikulturalizmus egy kétnyelvű egyetemen
paritásos alapon működik a világon sokfelé.
Csak egy példa, amelyet Orosz
Ildikótól hallhattunk: Ukrajnában a magyar nyelvű iskolai oktatási rendszer
jónak mondható, hiszen a magyar gyerekek számára elérhető a magyar
tannyelvű iskoláztatás. Ez azonban csak a Kárpátalja síkvidéki részein
élő tömbmagyarság vonatkozásában igaz: az anyanyelvi és anyanyelvű
oktatás tekintetében területi eltérések mutathatók ki, pl. a Felső-Tisza
vidékének szórványmagyarsága körében nincs mód sem az anyanyelvi, sem az
anyanyelvű oktatásra: nem voltak és nincsenek magyar tannyelvű
iskolák.
A politikai változásoknak köszönhetően a
Felső-Tisza-vidékén élő magyarok körében is beindulhatott a magyar
nyelv fakultatív oktatása. Az 1991/92-es tanévben a Técsői, a Rahói és a
Huszti járásban 965 tanuló végezhette magyar nyelven tanulmányait, 433 gyerek
pedig fakultatív órák keretében tantárgyként tanulta a magyar nyelvet. Az
1996/97-es tanévben a nevezett járásokban négy iskolában (Aknaszlatinán,
Técsőn, Visken és Huszton) folyt magyar nyelven az oktatás, ezekben
összesen 1.184 gyerek tanult. 13 további iskolában összesen heti 52 fakultatív
magyarórát tartanak 545 tanuló számára. Az 1998/1999-es tanévben fakultatív
magyar-oktatásban 2.940 tanuló részesült 28 iskolában.
Újabban a határmenti
kárpátaljai kistelepülések iskoláit a bezárás, illetve az osztályok
összevonásának veszélye fenyegeti. Amint arról a sajtó is beszámolt, egyre több
kárpátaljai szülő dönt úgy, hogy gyermekét nem a helyi magyar
tannyelvű iskolába, hanem valamelyik közeli magyarországi általános
iskolába íratja. Ez ahhoz vezethet, hogy a kis gyermeklétszámmal
működő kárpátaljai magyar kisiskolák elsorvadnak.
Az ukrajnai és azon belül a
magyar oktatási intézmények legtöbb gondja jelenleg pénzügyi természetű.
Az egy diákra jutó évi támogatás összege hozzávetőlegesen 200 USD lenne,
ami magában foglalja a fenntartási, működési, bér- és egyéb költségeket
is. Az összeget azonban az iskolák nem kapják meg. Ezzel magyarázható, hogy az
utóbbi években télen az iskolákban rendre kényszerszünetet kellett tartani,
mivel nem biztosított az épületek fűtése, világítása. A falusi iskolák a
közművek hiánya miatt gyakran a legelemibb higiéniai követelményeknek sem
felelnek meg. Komoly gondok mutatkoznak a magyar iskolák tankönyvellátásában, s
ez befolyásolja a magyar tanintézetek helyzetét is. Az 1999/2000-es tanév
kezdetére egyetlen magyar nyelvű tankönyv sem jelent meg, amire
Kárpátalján a második világháború után még nem volt példa.
Az anyanyelv és annak
művelése túl a nyelvészkedésen, a nyelvtanításon, a nyelvcsőszködésen
az azonos nyelvet beszélők társadalmában, a nemzeti közösségek életében
igen jelentős tényező! Az anyanyelv sok ember számára, az azonos
nyelvet beszélők számára erőforrás a hazához való kötődésben, az
ahhoz való hűségben, s különösen a nemzeti kisebbségben élők számára.
Az anyanyelv ugyanazt jelenti mint az ember számára a levegő vagy a víz, egyszóval az életet. Az
anyanyelvhez való viszony más és más, s ezt meghatározza nagyon az anyaországhoz
vagy politikai keleti avagy nyugati államokhoz való tartozás…
A nyelv és a társadalom
viszonyának különböző aspektusaiból egyaránt kitűnik a nyelv
társadalmi jellege. Az egyén szempontjából nézve a nyelv elsősorban eszköz
az egyazon társadalomban élő emberek tevékenységének összehangolására, megszervezésére
valamint eszköz az egyének által szerzett ismeretek kicserélésének,
hagyományozásának, azaz a nyelv lehetővé teszi a megismerést,
nélkülönözhetetlen feltétele a társadalom létének és fejlődésének. A nyelv
a használat során menthetetlenül változik, hosszabb-rövidebb idő alatt
átalakul; a közösségek beszédtevékenységéből így a történet folyamán szünet nélkül új nyelvek jönnek létre. Ez a
nyelvek átalakulásának, az új nyelvek keletkezésének folyamata az idő múltán átalakult társadalmi
viszonyok és a velük a nyelvet hordozó közösség átalakulásának a
következménye. A társadalmi
fejlődés világosan, egyértelműen érvényesül a szókincs
fejlődésében. Egy nyelv alkalmatlanná válnék legfontosabb funkcióira, ha
nem rögzítené folyamatosan a társadalom és a tudományok fejlődésének új
mozzanatait új szavak és fordulatok teremtésével, a régiek jelentésének
módosításával, azaz, ha szükséghez képest nem gazdagítaná szókincsét. A szókincs
főleg idegen hatásokon alapuló változásoknak van a legjobban kitéve. Az idegen szavak túlnyomó része az anyagi
élet javulásáról, a szellemi látóhatár tágulásáról tesz tanúságot. A
szókincsnek az a kettős vonása, hogy régit megőriz - gyakran új
tartalommal töltve meg -, és újat bőségesen vesz fel, azzal a következménnyel
jár, hogy a nyelv a nép gazdasági, társadalmi és művelődési
történetének letéteményese, amelyből az elmúlt korok nagy változásaira és
fejlődésére egyáltalán lehet következtetni.
Azt hiszem, hogy a konferencián
résztvevők kivétel nélkül hálával és köszönettel kell hogy tartozzanak mindazoknak akiknek
gondoskodása, fáradozása, áldozathozatala lehetővé tette ezeknek az
akadémiai napoknak a megrendezését. Ugyanis az ilyen jellegű
konferenciákból igen sokat lehet mindig tanulni, ismeretekben, tapasztalatokban
csak gazdagodva távozhat mindenki, s mindezek a rendezvények segítenek az
anyaország határain kívül élők magyarságtudatának megerősítésében. A konferencia
kiterjesztette figyelmét a másod- és harmadgenerációra, s ezen érdeklődés
igen fontos, hogy megmentsük lelkükkel a haza felé forduló és az óhazát
szerető embereket a nyelvi kopás, a nyelvi elsorvadás vagy elpusztulás
veszélyétől. Sajnos az új generációban - a vegyes házasságok gyermekei
esetében - sokan vannak, akik már alig-alig tudnak magyarul, s éppen ezért még
szorosabbra kell fűzni az óhazával a kapcsolatot. Igen nagyra
becsülendők az egyházak külföldön folytatott missziója a magyar nyelv és a
kultúra megőrzése, gyarapítása terén: egyházaink nemcsak a megbékélésnek
és testvéri összefogásnak, nemcsak az evangéliumi üzenetnek a hirdetői,
hanem azért is fáradoznak, hogy a kinti magyarság az elhagyott haza képét el ne
felejtse, hogy hozzá hű legyen az idegen világban is, hogy a magyar szó
legyen mindennapi kenyere, éltető levegője. S az az érzésem, hogy ez
leginkább érvényes az elcsatolt országok magyarsága körében: ha az
anyanyelvüktől megfosztják őket, ha lehetetlenné válik annak
mindennapi gyakorlása elvesztik
végérvényesen az ún. köldökzsinórt, ami eddig az anyaországhoz kapcsolta
őket, kirabolva, kisemmizve érezhetik magukat, mert ezzel tulajdonképpen a
hazájukat, az otthonukat, az életüket semmisítenék meg…
Az anyanyelvi konferenciák
minden résztvevő számára sokat jelentenek, sokat adnak. Igen konstruktívak
az előadásokhoz kapcsolódó fórum- és pódiumbeszélgetések, vagy a
munkacsoportokon belüli viták. Sok résztvevőnek lehettek véleményei,
javaslatai, de sajnos mindenkire nem juthatott sor, mivel az előadásokhoz
képest kevesebb volt a vitalehetőség. Igen fontosnak tartom a sokirányú
eszmecserét a legemberibb körülmények között azokkal, akikkel esetleg nincs
egyetértés, különböznek a nézetek. Nagyobb teret kellene hagyni a vitáknak,
ahol természetesen kell, hogy mindig a
kölcsönös megértés, a tolerancia uralkodjon
az igazi demokratikus módszerek szellemében! Azt el kell mindenkinek
fogadni, hogy más világban élnek az anyaországi magyarok, másban a nyugati vagy
az anyaország szomszédságában élő értelmiségiek. Nagyon fontos, hogy
mindig egyre jobb kapcsolat épüljön ki az anyaország s a világ összes más táján
élő magyarok között.
Mint újonc résztvevőt, engem nagyon megragadott a
konferencia szellemisége és magas színvonala.
18 évi magyar nyelvi kényszerű diétától kiéhezve nagy elvárásokkal
érkeztem ezekre az akadémiai napokra, s csak szomjasan ittam minden előadásszöveget, az édes anyanyelvemen - egyet sem
mulasztottam el -, s ilyen hosszú idő után először volt végre
alkalmam többször is hozzászólni magyarul, az én anyanyelvemen! Rendkívül
lenyűgözött a szívélyes társaság, a jó és baráti, egyenrangúságon alapuló
légkör, a személyes érdeklődés,
tisztelet és szeretet, amelyeket a résztvevők részéről
tapasztaltam. Hasznosnak tartom ezt a konferenciát, annál is inkább, mert -
gondolom mindannyian, kivétel nélkül, akik jelen voltunk ezen a véleményen
vagyunk - mert innen emberségünkben, tudásunkban és elhatározottságunkban
gazdagabban távoztunk, mint ahogy ideérkeztünk. A szellemi gazdagodást az
értékes ismeretség- és baráti kapcsolatteremtés még csak növelte. A komoly
elméleti kérdéseket ugyancsak magas színvonalú kulturális - lásd ezen beszámoló
elejét - rendezvények tarkították.
Ezúton is szeretném ismételten köszönetemet kinyilvánítani a
vezetőségnek, hogy meghívásával ilyen nagyszerű szellemi, kulturális
és emberi élményben lehetett részem, s azzal a reménnyel fejezem be ezen
beszámoló soraim, hogy jövőre is és az elkövetkezendő években is újra
találkozhatunk s a régiek mellett közöttünk még több újabb arcot is
felfedezhetünk.
_________________________
E tanulmány szakmai
vonatkozásának összeállításában segítségemre voltak a főiskolai tanulmányi
éveim alatt hallgatott magyar nyelv-, általános nyelvészet-, nyelvművelés
előadásokról fennmaradt jegyzeteim.
© Dr. Bonaniné Tamás-Tarr
Melinda
Osservatorio
Letterario -Ferrara/MagyarOnline.Net - Németország