Bajza József (1804-1858)

Tél és tavasz

Midőn először láttam őt,
Kinn hó borítá a tetőt:
De bennem akkor nyílt vala
Legszebb tavasznak hajnala,
Midőn először láttam őt.

Hogy most utólszor látom őt,
Tavasz vidítja a mezőt:
De szívem mély gyötrelminél
Haldoklik minden, ami él,
Hogy most utólszor látom őt.

Ha majd többé nem látom őt,
Virág borítja a mezőt:
Csermely s madárhang zengenek,
Erdők, völgyek zöldellenek;
De rám nem fénylik bájsugár,
Sötét halomnak éje zár,
Ha majd többé nem látom őt.

Inverno e primavera

La prima volta che ho visto lei
Fuori la neve copriva i tetti:
Ma in me allora sbocciata era
L'alba più bella di primavera,
La prima volta che ho visto lei.

L'ultima volta che ora vedo lei
La primavera rallegra i campi:
Ma nel mio cuore in ambascia cocente
Tutto agonizza quello ch'è vivente,
L'ultima volta che ora vedo lei.

Ora che forse mai vedo più lei
Messe di fiori tappezza i campi:
Polle gorgogliano e canti d'uccelli,
Boschi ritornano al verde e valli;
Ma su me un raggio di grazia non splende,

Di tetro tumulo notte si stende,
Ora che forse mai vedo più lei.
 

Traduzione © di  Mario De Bartolomeis

Csongor Rubino (1943)

Farfalla

La lieve farfalla si posa

Sul petalo rosso di rosa,

Il rosso, rubino d'amore,

Ch'accende e divora il mio cuore.

Farfalla mandata dal caso

Verso i grigi cieli d'occaso

Reca dunque quel rosso con te

All'amata lontana da me.

Guida certa avrai nel cammino

Da colei ch'ancor brilla al mattino.

Pillangó

Vörös rózsaszíromra szálló

Hablenge kicsinyke pillangó

Piros szirom szerelem rubinja

Szívem gyújtja s marcangolja.

Véletlentől küldött kis lepke

Az alkonyi szürke egekbe

Vidd magaddal tüzes szerelmem

A messze lévő kedvesemnek.

Biztos vezér lesz lépted nyomán

Hozzá ki reggel még ragyogva vár.

Traduzione Ó di  Melinda Tamás-Tarr

Tamás-Tarr Melinda (1953)

Cím nélkül

               «Szeretnék meghalni Téged szeretve,

              de elkerülni, hogy mások szenvedjenek.»

Szempilláim elnehezültek,

Fátyolossá vált a szemem,

Fagyos-jeges kéz érintette

Most éppen újraéledt lelkem.

Hol van a ragyogó tarka rét?

S a lebegő kicsi lepke?

Nincs más mint csak korom-sötétség

S jeges szél fagyasztja szívem.

Immár ijesztő, mély csönd honol,

Az égen sincsenek csillagok,

Eltűntek egy pillanat alatt

S az Esthajnali is lezuhant…

Itt küldöm három könnycseppemet,

Mely éjjel a lelkemből fakadt,

Szívem húrja nagyot pattant,

Éles, fájdalmas, nagy robajjal.

                     ***

De azért mégis örvendezem,

Mert  szerelme itt van lelkemben,

Amely még forróbb és nemesebb,

Tanu: a tegnapi üzenet!

Senza titolo

                                      «Vorrei te amando morire

                                          per non fare altri soffrire.»

Le mie ciglia ora sono pesanti,

Agli occhi un velo m'è sceso davanti,

Il gelo d'una mano ha sfiorato

Il mio animo appena rinato.

Dov’è il fulgido prato sgargiante?

E la piccola farfalla ondeggiante?

Ora solo dei miei anni ho il grigiore

E gelido ghiaccia un vento il mio cuore.

Cupo regna già un silenzio tremendo,

Non v’è in cielo neppure una stella,

Sono andate in un momento svanendo

E di Venere è caduta anche quella…

Io tre lacrime qui mando allegate

Dall’anima mia a notte sgorgate,

La corda è balzata del mio cuore

Con acuto gran dolente fragore.

                            ***

Sono felice però tuttavia

Ché il suo amore è nell'anima mia,

Ancor più alto in calore e lignaggio:

Testimone n’è di ieri il messaggio.

Traduzione di Ó Mario De Bartolomeis